2011. október 27., csütörtök

Miért szeretem az Etsy-t? - ZsaMo billentyűzetéből

Az alábbi írás a blogomon jelent meg, de mivel azt hiszem, hogy többen is hasonlóan érzünk (legalább is kaptam ilyen visszajelzéseket a HET-ből), megosztom itt is néhol kicsit átszerkesztve, hogy kevésbé legyen személyes. :)

Igaz, hogy még csak egy vásárláson, és egy eladáson vagyok túl az Etsy-n, így sok gyakorlati tapasztalatom nincs, összességében viszont mégis kezd már kialakulni, hogy miért is jó nekem ott.

Az első, és legfontosabb a Hungarians’ Etsy Team (HET). Jóval a csoport indulása előtt regisztráltam már az Etsy-re, és tervezgettem, hogy majd egyszer ott is megnyitom a boltomat. Viszont a HET adta meg a végső lökést, hogy valóban fel is töltsem oda a termékeimet. Idő közben más csoportokhoz is csatlakoztam, bár jelenleg csak a HET-ben aktívkodom.
Az egyik nagy pozitívuma tehát az Etsy-nek, hogy van lehetőség érdeklődési-, tevékenységi kör, vagy lakóhely szerinti csoportok létrehozására. Teret adnak a csoporttagok közti kommunikációra, hiszen csinálhatunk fórumtémákat. Így tudjuk segíteni egymást, jó tanácsokkal ellátni a másikat, hogy hogyan fejlessze a boltját. Azt tapasztalom, hogy a HET csapata nagyon összetartó, bárki tesz fel kérdést, biztos, hogy hamarosan valaki válaszol neki, ezen kívül pedig segítünk reklámozni egymás boltjait azzal, hogy beválogatjuk a termékeiket a Treasury-kbe, amiket készítünk.

Hatalmas pozitívum, hogy hihetetlenül egyszerűen és gyorsan lehet az Etsy-n vásárolni. Nem kell más hozzá, csak egy PayPal számla (tudtátok, hogy van már hivatalos magyar nyelvű útmutató a PayPal használatához? ;) ). A kiválasztott terméket, miután kosárba teszi az ember, és megveszi, a PayPal-lal egyből ki lehet fizetni. Nem kell várni arra, hogy az eladó megadja a számlaszámát, majd arra, hogy az átutalás megérkezzen. Gyakorlatilag a vásárlás után 5 perccel már ki is van fizetve az áru, és csak várni kell a postást.
Persze, ha nem akartok a PayPal-lal vesződni, az sem akadály, hiszen lehet úgy is vásárolni a megfelelő PayPal opciót választva, hogy a megnyíló ablakba beírja az ember a bankkártyja adatait, mint bármilyen más interneten történő kártyás vásárlás esetében. Abszolút biztonságos megoldás, ha mégis félsz attól, hogy bárki megszerezheti a kártyád adatait, érdemes a bankszámládhoz netkártyát igényelni. ;)
Eladáskor is jött a levél az Etsy-től, hogy megvették egy termékemet, és jött egy másik a PayPal-tól, hogy a vásárló kifizette. Mindkét levélben benne volt a vevőm címe, így már vihettem is a postára az ékszert (az külön öröm, hogy 8 nap alatt meg is érkezett Amerikába :) ).
És ami a leginkább tetszik az Etsy-ben: meg lehet adni egyéb elérhetőségeket is a boltom felületén. Nyugodtan beírhatom a weboldalam, a Facebook oldalam címét, vagy bármi mást, ahol rám találhatnak a boltomba látogatók. Így többet megtudnak rólam, az emberről, aki a termékek mögött van.
Miért jó ez? Az internetes vásárlás alapvetően személytelen, hiszen nem találkozunk az eladókkal sem a vevőkkel, mégis fontos a bizalom megszerzése. Az által, hogy nem csak a boltom kínálatából, és az ott közölt pár szóból ismerhetnek meg a reménybeli vásárlók, kialakulhat a szimpátia, és bizony sokszor nem feltétlenül egy-egy termék ára dönt a vásárlás mellett két hasonló áru, ám más-más alkotók esetében, hanem az, hogy mennyire szimpatikus egy eladó.
Mindezeken túl pedig az Etsy tele van szebbnél-szebb, igényes alkotással (jó, azért ott is lehet találni olyat, ami nem szép, de nagyon kell őket keresni). Magyarországon nem, vagy csak sokkal drágábban kapható kellékkel. A vintage szerelmesei is találhatnak ott a ruháktól kezdve a használati tárgyakon és ékszereken keresztül a bútorokig mindent.
A szemgyönyörködtető termékeken kívül pedig érdekes tartalmak is elérhetőek az oldalon: interjúk az alkotókkal, tanácsok, hogy hogyan menedzselje a kézműves a kis üzletét, érdekes cikkek divattrendekről, lakberendezésről, egyéb témákról.
És persze a közösséget is építik: találkozókat, workshop-okat szerveznek, valamint minden évben meghirdetik az Etsy Craft Party-t, melynek keretében a regionálisan szervezett eseményeken összegyűlnek az Etsy-zők. Ezzel személyesen is megismerhetik egymást az eladók és vásárlók, valamint kiváló alkalom az Etsy és a saját boltunk reklámozására, közös alkotásra, vagy akár csak egy jó beszélgetésre.
Írtál Te is valamit az Etsy-vel, vagy a HET-tel kapcsolatban? Esetleg van valami cikked, amit szeretnél itt is megjelentetni? Vedd fel a kapcsolatot Verával, vagy velem, és kitesszük ide is az írásod! ;)

6 megjegyzés:

  1. Talán nem a legmegfelelőbb helyen teszem fel a kérdésem, de szeretnék tanácsot kérni tőletek, gyakorlott etsy-zőktől: ha Amerikába szeretnék feladni csomagot, hogyan tudom ezt a legokosabban és legolcsóbban megoldani? Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok,
    nektek eatsyseknek paypal personal, vagy business accountotok van? Mert több helyen írják, hogy eladáshoz, és credit kártya fogadásához paypal premier vagy business account kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Réka, gyorsan leellenőriztem, az enyém PP Premier.

      Törlés
  3. Maca, elnézésedet kérem, csak nagyon ritkán jutok el ide. Gondolom a problémád már megoldódott...

    VálaszTörlés
  4. ok, köszi, nem baj, hogy most válaszoltál.

    VálaszTörlés